Bezárás

Filozófia

Az ASAPA alkotócsoport tagjai fiatal szobrászok. Céljuk olyan, a megszokottól eltérő játékterek létrehozása, amelyek eddig még ismeretlen, izgalmas, kalandos játékoknak adhatnak helyet.

Játszótér és más - Mobil játszótér


Különféle rendezvények, esküvők, fesztiválok ideje alatt a kisgyermekes szülők számára gyakran problémát jelent a gyermekek figyelmének lekötése, valamint két program között lévő szünet kitöltése. Ezért nagy szükségét látjuk az ilyen helyszínek közvetlen közelében, a gyermekek számára alkalomszerűen kialakított játéktérre, mely az ő számukra is élményszerűvé, kalandossá varázsolhat egy ilyen alkalmat. A mobil játszótér felállítása lehetőséget ad a szülőknek, hogy követni tudják a fesztivál vagy rendezvény kínálta programot, miközben gyermekük önfeledten játszik. A játszótér ugyanakkor folyamatos programlehetőség és látványosság akkor is, ha a rendezvény többi helyszínén éppen semmilyen esemény nem zajlik. Legnagyobb előnyük, hogy szabadon telepíthetőek akár néhány óra alatt. A játékelemek helyigénye kicsi, ebből következően könnyen szállíthatóak, áthelyezhetőek és tárolhatóak, valamint olyan helyekre is kihelyezhetőek, ahol a szabad terület kicsi. A játékelemek alapozást nem igényelnek, valamint nincs szükség tereprendezésre sem. A játékelemeket úgy fejlesztettük ki a hatályos Európai Uniós szabványok értelmében, hogy ütéscsillapító talajt vagy egyéb biztonsági környezetet nem igényelnek. Üzemeltetésükhöz sem áram, sem víz, sem egyéb nem szükséges, ezért bárhol felállíthatóak. Így akár ideiglenesen is telepíthetőek rendezvényeken, fesztiválokon, óvodákban, gyermekintézményekben. Bérelhető, mobil játszótereink nagy sikert arathatnak gyerek és felnőtt rendezvényeken, fesztiválokon, óvodák kertjében így a rendezvény- és fesztiválszervező irodák és önkormányzatok figyelmébe ajánljuk őket, de gyerekek születésnapi zsúrján, esküvők, nagyszabású kerti partik kellékeként is nagy ajándék lehet a kertbe varázsolt magán szánkókaraván. Ezek a játszószerek ötvözik a kültéri és a beltéri játszóterek előnyeit. Ezért nem csak szép időben használhatóak, hanem védelmet nyújthatnak egy zápor idején is, amikor a belső terekben a gyermekek zavartalanul játszhatnak.


Ötkocsis SZÁNKÓKARAVÁN

SZÁNKÓKARAVÁN - Az öreg Góbi

A szánkókaravánnal az emberiség maradéka halad át a Namíb sivatag forró homokján, hogy kiszabadítsák a sörényes farkasok fogságába esett királynőjüket…

SZÁNKÓKARAVÁN - A királynő labirintusa

A szánkótalpon álló házikó egy labirintust rejt magában. Méretéhez képest meghökkentően hosszú (40 méternyi) járatrendszer található benne, melyet úgy alakítottunk ki, hogy mind a gyermekek mind a szülők folyamatosan biztonságban érezzék magukat, de a játék mégis izgalmas maradjon. A sok kicsi ablak teszi ezt még érdekesebbé a bújócskázó, egymást keresgélő gyerekeknek a játékot. Ugyanakkor ezeken keresztül a szülők is figyelemmel kísérhetik gyermeküket. A kesze-kusza járatok úgy vannak kialakítva, hogy a felnőttek is gyermekeikkel tarthassanak, és 3 méterenként mindig van kijárat a szabadba. Kintről és bentről egyaránt rengeteg izgalmat rejt a ki- és bekukucskálóknak a kis ház. Az apró ablakokon, néhol színes üvegen sejtelmesen beáradó fény teszi elvarázsolttá a szánkót.